napló ősszel

Ma talán sokkal könnyebb mint tegnap volt, aggaszt az egészségem. Ez a fáradt remegés , fejfájás, rossz közérzet ma nem volt. kicsit kapirgáltunk a kertben az őszi napsütésben. Ez jó volt. Most minden, ami jó össze kell gyűjteni, mert nehéz ez az időszak. Túl sok a feszültség a Bt. megszüntetésével és az üzlettel.
Ez túl sok. A megélhetésünkről van szó.
Most már mindentől bepánikolok. Minndentől. Úgy kapaszkodom a kocsiban, hogy elfehéredik a kezem, úgy figyelek, hogy néha megijesztem a Lacit, nehezen viselem, ha gyorsan hajt.
Miért nem tudom könnyedén, lazán fogadni a dolgokat? Hová lett a régi bátorságom? Vissza kéne hozni. A bátorságot, a magabiztosságot, a nyugodt szemlélődést.
Meg az írás képességét is.
Retteneteseket gondolok az ország helyzetéről. Kilátástalannak, reménytelennek látom, - és ezzel együtt a mi sorsunkat is.
Félek a betegségektől, hogy magatehetetlen leszek és nincs kire számítani.
Néha eszembejut, hogy nincs gyerekem. De jobb volna? Volna...volna.. Tornto. Toronto, ahogy Ádám Ottó mondta mindarra,hogy: mi lett volna,ha?
Ezeket a kérdéseket nem lehet föltenni, mégis minden nap eszembe jut.
Nem tudom hogyan teszem túl magam ezen, de túl kell lenni rajta.
Össze kell szednem magam, ha nem akarom, hogy végleg megnyomorodjak.
Talán ezzel a naplófélével kontrollálhatom magam. Arccal a magabiztosság felé!
/Bár az is aggaszt, hogy nem jó a memóriám. Olvasok, aztán csak akadozva emlékszem mit, pedig nagyon tetszett, amikor olvastam. Ez rettenetes! HÚÚ!/
Öregszem. Hogy mi lesz?