karácsony

Ma karácsony szent napja van.
Békesség, nyugalom, egy kicsit sós halászlé - rengeteg!
Még nem jött meg a Jézus, majd ha sötétebb lesz, hogy éghessenek a gyertyák. Ajándék nem lesz a fa alatt, -egyre szegényebbek vagyunk, az ajándék az ajtóba van van beépítve, azóta ia nagyon jól funkcionál.
Ez itt Tahiban HATODIK AZT HISZEM. Nagyon múlik az idő.
Adj nekünk ilyen nyugalmat és ennél nem rosszabb egészséget Uram! És legalább ennyi pénzt, hogy kifizethessük a számláinkat, és enni tudjunk. A többivel majd elbíbelődünk. Ámen.

Rémület

Nem rendesen dobog a szivem, ez már biztos. Most hétfőn remélem kiderül mekkora a baj. Ez most meghatározza a napjaimat, kénytelen vagyok erre figyelni. Az érrendszeremmel lehet a legnagyobb gond. Nem szeretném, ha a még hátralévő időmet ezzel tölteném. A vérnyomásom is az egekben lehet, de nem merem mérni, mert megrepednek a hajszálerek a karomban a műszer nyomásától.
Az új szerződés még mindig nincs lezárva,- rettenetes dolog szivességet kérni. Nem is tudom hogy lesz az utalásokkal. Ha nem kapjuk meg időben a pénzt,-egyszerűen felkopik az állunk.
Kezdődik a kiszolgáltatottság.
Ettől félek mindennél jobban. Rászorulni bárkinek a segítségére. Úgy félek ettől, mint semmitől a világon, - és ez is bekövetkezik.
Titokban reménykedem,-hátha csak most az elején nehéz, -de nagyon rosszat sejtek.
A karácsonyi nagytakarítás folyik, Maris nélkülis tehetetlenek lennénk. Édesanya! De jó, hogy ránkhagytad ezt a bolond tündérmarist!
Félek az elkövetkező napoktól, félek, hogy bírni fogom-e ezt a rettentő sok főzést, a bevársárlást, húsz ember az mégis csak húsz ember!
Mindentől kicsit félek. Elveszítettem a biztonságomat.
Nem is írok többet mert ilyenkor utálom magam. Vagy legalább is rémülten figyelem, mi lett belőlem.

Készülődés

Na,megszerveztük kb. a karácsonyi felkészülést. Hát főzni azt fogok. Még azért lesz itt döccenő a bevásárlásokkal,- de majd túléljük. Meg még orvos, meg nem tudom hogyan jövünk össze Rékáékkal, -mikor? Majd meglátjuk. Egyenlőre nyugalom van, bár Laci értelmetlenül üvöltött egyet, hogy neki Rékáék a fontosabbak. Mintha állítottam volna az ellenkezőjét. Csak nem lehet tudni milyen szelek fújnak - mehetünk? Nem mehetünk? Várni kell három óra hosszat, vagy fagyoskodni az utcán amíg a lány előkerül? Mert éppen vásárolni ment a megbeszélt időben, vagy autószerelőhöz? Kemény dolgok ezek. A legrosszabb,hogy még megemlíteni sem lehet, mert csak nő a feszültség. Csak úgy élhetem túl, ha nem érdekel, és megpróbálok nem beszélni róla. Söprés a szőnyeg alá. Nem simítja ki az amúgy is billegő helyzetet.
Ez már így marad.
A legkeményebb az volt, amikor az üzlettel kapcsolatban állt félre. Akkor a Laci islátta, hogy semmiben nem lehet számítani rá. Egyáltalán semmiben. Ezt kell elfogadni.

Az orvos

Aki egész idő alatt telefonál, semmiféle érdeklődést nem mutat,vérnyomást nem mér, lehetőleg azonnal tovább küld valaki máshoz. Így vagy nem megyek be többé hozzá, vagy rászólok keményen és kényszerítem, hogy rám figyeljen. Rettenetes ez az egészségügy. Holnap még csak időpontot kérhetek a kardiológiára. Remélem nem fordulok fel addig.
Éjjel rájöttem, -amit már tudtam eddig is, de most megvilágosodott,- hogy azért voltam mindig a másik úton, mint ami az én utam, mert soha nem a saját utamra figyeltem. Hanem mindig valahova máshova vágyakoztam. Amikor a Dosztojevszkij Feljegyzéseket csináltam, akkor mondta a Latinovits: mit csinálsz? Hát nézz magadra! Gyönyörű fiatal NŐ vagy. Igaza volt. Amikor a Kézdy Gyuri rámszólt, hogy: értem, értem a magánéleti problémáidat, de miért nem mész már el végre a Vidám Szinpadról? És még sorolhatnám Bozóky intelmeit is.
Talán most is valamit nem látok? Nem veszem még mindíg észre? Vagy már minden késő? Minden?

Mikulás szív ünnep

Megijedtem. Eddig csak esténként, ma már nappal is úgy felgyorsul a szívverésem, mintha ki akarna ugrani a helyéből. Ennek a fele se tréfa.Holnap orvos, aztán rohanás a kardiológiára.
Remélem még nem késő.
Felkészültünk Ambrus Mikulására, ajándék, tortasütés, felöltözés, indulás,- amikor Réka idetelefonált, hogy ne menjünk, mert összevesztek.
Ez az eset a harmadik. Nem hiszem, hogy egyhamar elmegyek hozzájuk. Ilyet nem lehet tenni.
Így aztán a Vörösmarty térre mentünk a karácsonyi vásárt megnézni. Kedves volt, de attól, hogy nagyon drága és nem vehettünk semmit, nem érzi jól magát az ember. Mint ahogy most sem. Úgy, hogy ledőlök kicsit.
Nem vagyok jól.
Remélem még holnapig nem késő.

A kordnadrág

Osztálykiránduláson voltunk, nem lehettem több 10 évesnél, és hazafelé a buszon elaludt az ölemben egy osztálytársnőm. Nagyon nehéz volt, egyre nehezebb, de nem szóltam neki. Nem tudtam felébreszteni. És ez a lényeg, hogy nem tudtam, képtelen voltam azt mondani, hogy ébredjen, nem bírom tovább tartani, hanem megtámasztottam a térdem a busz falában, és megpróbáltam mozdulatlanul maradni, hogy zavartalanul alhasson. Mindenem elgémberedett, de tartottam, tartottam valami belső parancsra. Senki sem mondta, senki sem kért rá. Magamtól kínlódtam végig a hazautat. Amikor megérkeztünk és végre megszűnt az irtóztató teher, kinyújthattam a lábam, a karom, akkor vettem észre, hogy a térdem külső részénél, ahol a busz falába támasztottam a lábam, a vadonatúj kordnadrágom bolyhos csíkjai lekoptak. Egy ronda kikopott folt lett a bársony csíkok helyett. Azután így kellett hordanom. Nagyon ritkán kaptunk új ruhát. Még most 60 év után is emlékszem a szégyenre, a dühre, a tehetetlenségre, hogy így kellett utána hordanom.
Egyszer nyáron, már itt Tahiban, ültünk a konyhában, verőfény, velem szemben Laci és Hugi, valami jó ebéd után, és beszélgettünk. Laci feje időnként, ahogy mozdult bele-bele ütközött a függönybe. Hugi pedig fogta és gondolkodás nélkül begyűrte az egészet a radiátor csöve mögé, hogy ne zavarja az apját.
Legutóbb amikor Marcival itt voltak, bejött a kis szobába, fegyűrte a szőnyeget, kihúzta az ágyat,
arrébb rakta az asztalt,-szóval csinált egy kényelmes helyet a gyerekének. Csak akkor vettem észre, amikor bejöttem a szobába. Kérés és kérdés nélkül.
Én a mai napig nem tudnám ezt megtenni. Nem volnék képes rá. Nem merném. Arrébb ülnék a függöny elé és minimum megkérdezném a háziakat, hogy átrendezhetem-e a lakást.
Azt tudom, hogy így tennék, de abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy jól teszem-e. Lehet, hogy Huginak van igaza.

az a lényeg

"hogy nem azt álmodom ami van, hanem ami VAN, azt álmodom". Ez nagyon tetszik, bár éjjel nem álmodtam,megint kínlódtam az epekövemmel. Hát nem tudommi lesz. Nagyon jó lenne, ha valami csoda folytán abbamaradna.
Mindjárt Mikulás. Mindjárt karácsony.Megy az idő. És nagyon magam alatt vagyok.
Holnap megcsinálja Lajos az ajtót. Hát az lesz az ajándék mindhármunknak.
Képtelen vagyok írni. Pedig esténként ott gomolyognak a fejemben az írnivalók. A kordnadrágomról Erzsikével összefüggésben.
Hát ez most nem megy.

Japán napok

Tegnap aVásárcsarnokban voltunk a Japán napokon. Rettenetesen lehangoló volt. Néhány pult, amin méregdrága teákat, papucsokat, rettenetesen csúnya kimonó utánzatokat, néhány bansait /így kell írni?/ és instant leveseket árultak. Ittunk egy zöldteát ketten műanyagpohárból, - ízetlen volt, mint ahogy az egész.
Úgy, hogy vargányát vettünk szintén méregdrágán, egy szörnyű asszonytól, ordítanom kellett a Lacival, nehogy még ránksózzon valami ismeretlen gombát 12 ezerért. Alig hogy megúsztuk.
Ha a városban laknánk biztosan sokkal többet költenénk.
Nemis tudom. Sokszor hiányzik a város, máskor meg úgy vagyok vele, hogy mégis jobb, hogy itt lakunk. Sokat számít a kert, meg hogy nem kell alkalmazkodni a házban lakókhoz, közös klts, stb.
Csak azt nem tudom később mi lesz? Ha valamelyikünk meghal. Két ember nem tudja fenntartani a házat. Így is nagyon nehéz, különösen a fűtési szezonban.
Vagy ne gondoljak erre? Lesz ami lesz?

sok a dolgom hirtelen

Ezért aztán nincs is időm írni, pedig lenne mit. Ma szinte tavasz volt, dolgozgattunk a kertben, Zsófi telefonált, hogy kéne neki a fejőgép, Japán napok lesznek a Nagycsrnokban, meg kell javíttatni a kávégépet,- úgy hogy holnap elkirándulunk. Nagy öröm ez a sok kisgyerek a családban! Lehet, hogy ezzel kerülnek helyükre a dolgok? Erzsikének nagyon tetszik a Dragomán könyv. Ez is lehetne karácsonyi ajándék. Na várom, hogy legyen időm a gondolataimra.
Hihetetlen szakadék van a nemzedékek között. Szinte nem értem amit írnak. A novelláikban, az interneten meg egyáltalán. Ez már egy tökéletesen más nemzedék.

Bruska szülinapja

Valahogy napokóta nagyon fáradt vagyok, - de a tegnapi születésnap nagy melegséggel tölt el! Talán nincs is édesebb, kedvesebb, gyönyörűbb, mint ez a kisfiú! Állandóan mosolygott, göcögött, zabálnivalóan aranyos volt. Réka és Zoli is. Ilyenkor aztán ez az egész nagyon megnyugtató. Az ebéd is-amivel egy egész napot elbíbelődtünk- nagyon jól sikerült, olyan olós-ropogósra sikeredett a kacsasült, ahogy azt kell.
Már napok óta szeretnék komolyabb dolgokról írni, Erzsike kapcsán a gyerekkori kordbársonynadrágomról, a függönyről, meg az esküvői ajánlatról,-de nem visz rá a lélek, a fáradság miatt.
Talán holnap.
Nem is értem, hogy a "japánom" hogyan bír értelmeset írni minden nap. Elég nagyszerű pasi.
Na, majd holnap.

Marciék látogatása

Bömbölt vagy egy órát, nagyon nehezen nyugodott meg édes szivem! Ráadásul a Bagó is üvölt ilyenkor, a lakás pillanatok alatt fut, - nem könnyű egy ilyen pötty gyerekkel. Erzsike is visszamenne dolgozni, elfáradt azt hiszem.
Nem csodálkozom. De gyönyörű, nagyon értelmes fiú.
Meggypiros kabát meg nem kell. Hát ilyen ez. Nem könnyű ajándékozni.

Krasznahorkai Utolsó Farkas-a alapján: nagyon maga alatt van. Rettenetes állapotban lehet. A könyv sem olyan elrepülős,mint amilyet megszoktam tőle. Szeretném valahogy "megvígasztalni, vagy bíztatni, de hát hogyan lehet ezt? Megpróbálom megkeresni. És akkor mi van? Nem lehet egy embernek csak úgy segíteni. Neki meg aztán végképp nem lehet. Mennyire szeretem amiket ír! Ez a könyv egy mondat. De ennél keservesebb, elveszettebb mondat talán nincs is. Kietlen, puszta magány, nyomorúság,-és elvesztett magyarság.

Száműzetés. Mint annyian. Milyen sok emberrel kapcsolatban fölmerül mostanság! Ez lenne a sorsa minden értelmes magyarnak? Száműzetés vagy öngyilkosság. Így kell lenni ennek?
Micsoda magányok burkában élünk! És nincs segítség. A szabadság őrült magánya.

Megszületett Vince!

Hát gyarapodik a család, hál a jóistennek! Csütörtökön jönnek a Hugiék, vasárnap pedig Bruska első szülinapját üljük! Hát ezmost nagyon jó. Nagyon-nagyon.
Készülök és örülök. Úgy látszik ez tényleg az egyetlen jó az életben: a család.
A Japánban élő nőci válaszolt,- hát ez is nagyon jó.
Most rendben vannak a dolgok.

Megnyugodtam

Már tegnap este kiszállt belőlem az írígység. Ma egész nap Japán blogokat olvasok, izgalmasak, és hát semmi sem fenékig tejfel. A 14 négyzetméteres lakások, betegnek lenni egyedül, a kaják stb. De nagyon érdekes. Elbóklászok máskor is rajta.
Csak nagyon el tud kapni az indulat, azonnal a mély-vagy magaspontra hergelem magam, anélkül, hogy igazán átgondolnám a dolgokat. Már nem fog megváltozni ez.Bár megpróbálok ráfigyelni.
Nem ártana.
Nagyon jól elvoltam ezekkel a blogokkal. Szmpatikus is a főpasim. Meg értelmes is nagyon. Meg válaszolt is a bejegyzésemre. Jól van.
Elgondolkodtató,hogy milyen komolyan sportol mindegyik. Sí, falmászás, motorozás, Japán sportok. Nekem csak egy órát kellene sétálnom naponta.
Semmit sem csinálok rendszeresen.
Ezt is ki kéne találni. Hát rajta! Senki nem akadályoz.

Japán blog

Rátaláltam egy pasi blogjára,aki jelenleg Tokyoban él és nagyon élvezetesen írja, fényképezi az élményeit. Egyébként Olaszországban síel. Háááááááááát!
Vannak életek. Nagyon-nagyon irígykedem. Összeszorul a szivem. Annyira.
Hát vannak akik így tudnak élni! Istenem! De jó lehet nekik! Jaj, jaj, jaj. Mit mulasztottam?
De igaz ez?
Mulasztottam?
Vagy tényleg az én utam volt az én utam?
Most már késő. Most már el kell hinnem az enyémet. Megbékélni valahogy.

Út

Világéletemben tudtam, hogy nem az utamon járok. Mindig azt éreztem, láttam! hogy közvetlen melettem fut az utam, de én nem azon járok. Néha ráléptem, még mentem is rajta egy kicsit, de többnyire mellette megyek.
Most is azt hiszem.
Szeretnék végre rálépni, és rajta menni.
Talán majd most.
Talán még nem késő.
Még van egy kevés idő.

Végre egy kis pánik!

Réka zokogva telefonált, hogy rákos. Azt mondta neki a gyerekgyógyász, aki egyébként sem őt sem a gyereket nem hajlandó beoltani. Ilyen állatot is ritkán hord a hátán a föld. Ha a kezében vannak a leletek, akkor is nehezen mond ki ilyet az ember, nemhogy ránézésre! Mindenki megzavarodott.
Most aztán eshetünk a pánikba. Most aztán lehet aggódni, most aztán lehet sajnálkozni, - mert oda kell figyelni.
Mindig oda kell figyelni rá, mert nem bírja másképp. Nagyon nehéz eset, nagyon nehéz.
De biztosan nem igaz. Ezek nem igaz dolgok. Remélem mihamarabb kiderül, hogy nem így van, addig kicsit hisztérikus az állapot, keverődik a szar. De ez így van rendjén, azután megkönnyebbülünk, egészen addig amíg a következő el nem kezdődik. És ez így megy majd a végtelenségig. De várom, hogy valami pozitív hírt kapjunk. Mielőbb.
Ropogósan tiszta, hófehér ruhájú japánok vettek kezelésbe éjszaka. Annyira megrémültem az egyik férfitől, hogy felébredtem rá és bárhogy akartam nem tudtam visszakeveredni, pedig nagyon érdekelt hogyan folytatódna. Ezt már nem tudom meg.
Irogatom a költségeket, tudni szeretném mennyiből élünk egy hónapban. Ez is nagyon nehéz. Nyomorogni öregen nem a szivem vágya. Csak valami komoly baj ne jöjjön.
Féltem én valaha? Féltem bármitől is? Talán csak attól, hogy elvégezzem a munkám. Jól. Rendesen. Az igazsághoz az tartozik, hogy ez a munka, ez a szinészet kicsit mindig egy burkot, valami védő leplet terített körém, és a valódi mocskos primitív élettől megvédett kicsit.
Ezt akkor értettem meg leginkább, amikor az Aninál, vagy a dobozkészítő Kft.-ben dolgoztam.
A primitív, irígy mocsok. Én általában a finomabb, raffináltabb módjaival találkoztam, az is elég volt, de a közeg mégis megmentett a dolog brutalitásától. Amitől irtózom.
Ha képes lennék valami más nyelven beszélni, talán elmennék ebből az országból. Németország olyan burok lehet, mint az én szinészetem Magyarországhoz képest. Ott is történhetnek mocskok, csak egy fejlett kultúra mocskai. Az azért más lehet. Egész más,-azt gondolom. De hát itt élünk. Nem is tudom hol. Van még esély, hogy megszeressem ezt?
Zűrzavaros hely ez. Amiben még nyomorogni is, kétségbeejtő.
Miért nem jelezte a Győry, hogy megkapta a könyvet? Miért nem jelentkezik egyáltalán? Milyen hibát követtem el? Sokszor gondolok erre,- de biztos vagyok benne, hogy csődbe ment volna a házasságunk, ha mégis létrejön. De ez az egész egy mérce, egy szinvonal. Ami lehetett volna. Illetve nem lehetett. Mi is történt? De nyomorgok-e egyáltalán? Talán még nem.
Na majd a számolgatások kiderítik. Még életben vagyunk, de nyaralni már nem tudunk elmenni.
Legalábbis Görögországba nem. Na befejezem, mert egyre reménytelenebb ez az egész.

Bagó megsüketült

Teljesn süket. Három napja vettük észre. Semmit, de semmit sem hall.
Elég rettenetes. Mi lesz-mindíg ez a "mi lesz" a fenébe!- ha beteg lesz, hogyan fogjuk vígasztalni? Nem rohan a kapuhoz, ha megszólal a csengő, nem lehet keresztülesni rajta, ha megszólal a telefon, nem hallja amikor ébresztjük reggel, ha hívjuk, ha szólítjuk.
Mit gondolhat belül, hogy rászakadt ez a nagy némaság? Édes, drága kiskutyám! Mi lesz? Mi lesz? Mi jön még?
Nem elég ez a sötét,esős, rohadt november!
Álmomban megint a "lakásban" járok, a lakásban amit én építettem, elég girbe-gurba falai vannak és valami társbérlő él a konyha túloldalán, akivel még soha nem találkoztam, de tudom,hogy ott lakik. A bútorok tünedeznek a szobából, mindig fölfedezem, hogy hiányzik egy-egy szekrény vagy fotel. A bejárat a házban meg olyan bonyolult, hogy időnként eltévedek. Nem tudom melyik emeleten kell kiszállnom a liftből, ráadásul legutóbb úgy rázkódott, hogy azt hittem leszakad.
Nem találom a helyem.
A Cserje volt itt egy pillanatra - meg kellett volna hívni ebédre, a fenébe!- vett egy nyaralót Bogdányban, és útközben beszaladt. Írígylésre méltó az energiája amivel lót-fut, szervezkedik a világban. Meg nagyon ügyes ezekkel az ingatlanvásárlásokkal. Nekem is ezt kéne tennem,ha volna egy kis alaptőkém. Nyerni kellene egy kis pénzt, jaj Istenem!
Mindenen szorongok, bár tartom magam. Meg győzködöm, hogy elmúlik az epekövem. Lehet, hogy így lesz, mert már jó ideje nem fáj. Talán ezt is szilárdabban kéne hinnem.
Számüzetés.
Ezt fontolgatom most, hogy a Kertész Imre születésnapjára íródott cikkeket olvasom. Száműzetés otthonról, a hazából, a munkából.
A hazából már biztosan száműzettünk. Elég rossz lesz így itthagyni mindent.
Száműzetve.

védőoltás

Ma védőoltást kaptunk a sertésinfluenza ellen, amiértelmetlen vitákat vált ki. Még ezt is átpolitizálják. Rettenetes. Ez is.
Attila meg felhívott a temetői pad miatt. Hogy kiszedték megjavítani. Hihetetlen mi mindenre gondolnak- de jobb is, hogy kivették, mert nagyon kicsi ottahely. Nem is szoktunk rajta üldögélni. Temető. Nem oda kéne feküdni, nem lesz senki aki majd kijön. Hamvasztani kéne, vagy majd öngyilkosnak lenni, ha nagy a baj. Bár az öngyilkosokat is el kell egyszercsak hamvasztani.
Rettenetesen hideg kezd lenni. Állandóan a hőmérsékletetállítgatom, azt hiszem spórolhatunk valamit, de nem. Kiváncsi vagyok a gázszámlára, meg arra meddig bírjuk még. Talán még nincs nagy baj. Talán birunk még egy kicsit élni, Istenem! De jó, hogy megvan ez az üzlet. Holnap megyünk az új szerődésről tárgyalni. Így remélem jó lesz.
Elég borzalmas volt tárgyalni erről a Rékával. Mindíg van valami, amitől egyszercsak elszorul az ember torka, a gyomra és mondogatni kell magamnak, hogy nyugalom... nyugalom...Ilyen. Ilyen és kész. Erővel kell szeretni őt. Néha nagyon megnehezíti. Most is. Nem konnyű,- de hát mi könnyű ma már.
Minden elnehezedett és érzékenyebb.
Csak ne legyek nagyon beteg. Most az epekövemet bomlasztom, és bízom benne,hogy eltűnik. Egyenlőre csendben van. Köszönöm Úristen, mert rettenetes ha elkezd fájni. De nem fog!
Telnek a napjaim. Amik még hátra vannak.
Okosabban kéne talán, de semmi nem jut az eszembe.
Várom a megvilágosodást. A történést ami kimozdíthat. Jöjjön valami!!!

napló ősszel

Ma talán sokkal könnyebb mint tegnap volt, aggaszt az egészségem. Ez a fáradt remegés , fejfájás, rossz közérzet ma nem volt. kicsit kapirgáltunk a kertben az őszi napsütésben. Ez jó volt. Most minden, ami jó össze kell gyűjteni, mert nehéz ez az időszak. Túl sok a feszültség a Bt. megszüntetésével és az üzlettel.
Ez túl sok. A megélhetésünkről van szó.
Most már mindentől bepánikolok. Minndentől. Úgy kapaszkodom a kocsiban, hogy elfehéredik a kezem, úgy figyelek, hogy néha megijesztem a Lacit, nehezen viselem, ha gyorsan hajt.
Miért nem tudom könnyedén, lazán fogadni a dolgokat? Hová lett a régi bátorságom? Vissza kéne hozni. A bátorságot, a magabiztosságot, a nyugodt szemlélődést.
Meg az írás képességét is.
Retteneteseket gondolok az ország helyzetéről. Kilátástalannak, reménytelennek látom, - és ezzel együtt a mi sorsunkat is.
Félek a betegségektől, hogy magatehetetlen leszek és nincs kire számítani.
Néha eszembejut, hogy nincs gyerekem. De jobb volna? Volna...volna.. Tornto. Toronto, ahogy Ádám Ottó mondta mindarra,hogy: mi lett volna,ha?
Ezeket a kérdéseket nem lehet föltenni, mégis minden nap eszembe jut.
Nem tudom hogyan teszem túl magam ezen, de túl kell lenni rajta.
Össze kell szednem magam, ha nem akarom, hogy végleg megnyomorodjak.
Talán ezzel a naplófélével kontrollálhatom magam. Arccal a magabiztosság felé!
/Bár az is aggaszt, hogy nem jó a memóriám. Olvasok, aztán csak akadozva emlékszem mit, pedig nagyon tetszett, amikor olvastam. Ez rettenetes! HÚÚ!/
Öregszem. Hogy mi lesz?

Lehet hogy sikerült?

Remélem sikerült ezt a blogot létrehoznom. Bár fogalmam sincs még hogyan nyitom meg. Gondolom ez mindenkit marhára érdekel, ezért ezt közzé is teszem.